Az új politikai realitás korába lépünk
Az egyedüli sikert garantáló stratégia a három pólus együttes kezelése, amely Washington, Moszkva és Peking.
Nincs ország korrupció nélkül, mondhatnánk mentségként, de azért ez nem eleve elrendelt jelenség. Ki lehet ebből lépni, és nem is kell messzire menni a jó példáért.
„Elég, ha megnézzük az utóbbi hetek történéseit, itt egy új törvény, ott egy jogszabályba sunyi módon becsempészett, aprónak tűnő módosítás, és máris felmerül a gyanú: a hatalom azért alakítja kénye-kedve szerint a szabályokat, hogy a »haverokat« védje vagy gazdagítsa. Nehéz ugyanis értelmes magyarázatot találni például arra, hogy miért nem lehet ezentúl »csak úgy« vagyonosodási vizsgálatot kérni a politikusok, »urambocsá« a kormánytagok ellen. Ez mostantól csak akkor lehetséges, ha nyomozás indult ellenük. Pedig egy olyan közegben, ahol a sajtó folyamatosan firtatja a semmiből jött nagy vagyonok eredetét, sokkal tisztább helyzetet teremtene, ha a politikusok állnának a vizsgálódások elébe.
Visszás helyzetet teremt az a minap elfogadott módosítás is, amely lehetővé teszi, hogy vezető kormánytagok, közjogi méltóságok családtagjai is indulhassanak a közbeszerzéseken, amennyiben külön háztartásban élnek. Orbán Viktor szerint nincs itt semmi látnivaló, hiszen Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályozását fogadta el a parlament. Lehetséges. Ám egy olyan országban, ahol a mindennapok során is azt tapasztaljuk, hogy a beruházásokat rendre családtagok, ismerősök, sógorok nyerik el, igazán nem volt szükség erre a »lazításra«. Mint ahogy az állami földek jelenleg zajló, botrányokkal tarkított kiárusítására sem, amelynek elvileg az a célja, hogy a kis és közepes családi gazdaságok erősödjenek meg. Nem lepődnénk meg, ha a mérleg végső megvonásakor kiderülne, hogy jobbára csak a megfelelő körökben forgolódóknak sikerült hizlalniuk a tulajdonukban lévő földterületeket.
Nincs ország korrupció nélkül, mondhatnánk mentségként, de azért ez nem eleve elrendelt jelenség. Ki lehet ebből lépni, és nem is kell messzire menni a jó példáért. Romániában bilincsben viszik el a korrupcióval gyanúsított, befolyásos politikusokat is, ami azt üzeni az utca emberének: ahogy lent, úgy fönt sem éri meg lopni, csalni.”